Befektetés

Céljaink: Ez a program nem titkolt szándéka, hogy azokat is megmozgassuk, akik kevésbé környezettudatosak, ám gazdasági érdekből, hajlandóak a környezetvédelemre!

Ha ezt olvasod, már jó helyen vagy! Nem kell szégyenkezned, hiszen mire az oldal végére jutsz, te is erdőt akarsz majd telepíteni. Ez a cél! Telepíts, amennyit csak tudsz, és nem csak gazdag, de boldog is leszel, mert látni fogod, hogy úgy is működik a környezetvédelem, ahogy eddig nem is gondoltál rá!

 

Környezetvédelmi jellegű:  Ennek a befektetési módnak a jelentős környezeti terhelést okozó vállalatok szempontjából van jelentős szerepe.

Egy felelős cégvezető, a vállalat működése során okozott környezeti károk ellensúlyozására, egy olyan környezetvédelmi célú befektetést hívhat életre, amely során azon túl, hogy ellensúlyozza az okozott környezeti károkat, hosszú távú gondoskodást is nyújthat dolgozóinak.

Ez a csomag 8, 10, és 15 éves futamidővel kerül forgalomba.

Mindhárom esetben a vállalt futamidővel megegyező ideig, folyósítunk a befizetett havi díjat meghaladó összegű életjáradékot, a cég által megjelölt kedvezményezettnek. Ennek fedezetét az az erdő adja, amelyet a futamidő első ciklusában, a cég által befizetett éves díjak alapján telepít a Carbon Credit Investment Zrt. Ez az erdő, a nyolc évet követően vágható, ennek hozamaiból térít vissza cégünk a megjelölt kedvezményezett részére, havi rendszerességgel.

Az egyszerűség kedvéért számoljunk dolgozónként havi 10.000 Ft-os befektetéssel, és vizsgáljuk meg, hogyan alakul ennek hozama a három futamidő alatt.

8 éves megtakarítás esetében az első vágást követő 96 hónapon át kap a kedvezményezett az első nyolc évben realizált befektetés havi átlagának háromszorosát, azaz harmincezer Ft-ot.

10 éves futamidőnél a visszafolyósított összeg négyszeres, azaz negyvenezer Ft 120 Hónapon át.

15 éves futamidő esetében a visszafolyósított összeg ötszörös, azaz ötvenezer Ft 180 hónapig, a megjelölt kedvezményezett részére.

Ennek fedezetét a futamidő első felében realizált befizetésekből megvalósított erdőtelepítések adják, amelyek a nyolcéves vágásforduló elérésekor, kezdenek hozamolni, és fordítják pozitívvá a megtakarításokat. Mivel ezeknek az erdőknek a telepítését, és fenntartását vállaltunk végzi, így szinte nulla annak kockázata, hogy az ígért hozamok ne valósuljanak meg.

A kivágott erdő, a fa újra sarjadási képessége miatt telepítés nélkül is háromszor regenerálódik, így leszámítva a nevelési, és ápolási munkákat, valamint a kitermelés költségeit, nagy biztonsággal tudjuk garantálni a fenti hozamok kifizetését.

Ezzel a megoldással azoknak a cégeknek nyújtunk alternatívát, akik nem csak a környezeti károk ellensúlyozásában partnereink, hanem felhasználva a módszerben rejlő lehetőségeket megbecsülésüket is ki szeretnék kifejezni dolgozóik irányába.

 

Energetikai célú: Ez a befektetési forma mind a magán, mind a közösségi érdekek mentén kivitelezhető, sémája ugyanaz, csak a hasznosítás módja, és mérete alapján különböztetjük meg őket.

Ez a módszer is, mint programjaink többsége a világ leggyorsabban növő fája, az Öko Fa ütemezett telepítésére épül.

Partnereinkkel nyolcéves együttműködési megállapodást kötünk, és a rendelkezésre álló terület nagyságához igazított ütemtervet készítünk. Szerződött partnereink részére garantált áron biztosítjuk az egyéves előnevelt csemetéket, és 100%-os garanciát biztosítunk 24 hónapon át, a biológiai elhalások ingyenes pótlására.

Együttműködésünk a megállapodás megkötésével indul, és nyolcéves telepítési ciklus lezárásával fejeződik be. A megállapodás értelmében elvégezzük a növények előnevelését, és a következő év tavaszán, szabadgyökeres, visszavágott csemetéket adunk partnereinknek. A csemeték árát, az előnevelés időszakában, de legkésőbb minden március 30-ig kell megfizetni. A teljes vételár kifizetése történhet, tizenkét kamatmentes részletben is, a lényeg az, hogy a nyolcéves ciklus évenkénti telepítési üteme, sem darabszámban, sem időben ne térjen el a meghatározottól, mert a várt hozamok csak ebben az esetben garantálhatóak.

A telepítés nyolc éve alatt, lesz lehetőség pályázatok igénybevételével, megvalósítani az energetikai hasznosítás feltételeit, akár villamos energia, akár hőenergia az elérendő cél.

 

Nyugdíj jellegű megtakarítás: Ez a megtakarítási forma, kizárólag magánemberek számára készült, és olyan garanciákkal rendelkezik, amelyek egyedülállóvá teszik az ilyen jellegű megtakarítások körében. Ezek a garanciák a következők: a befektető, saját birtokán, saját területén valósítja meg befektetését, naponta ellenőrizheti, és nincsenek bankok, és nincsenek brókerek.

Már három hektár szabad terület elegendő ahhoz, hogy biztos megélhetést biztosítson minimum 25 éven át!

Egy 55 éves felnőtt, nyolc éven át tartó, havi huszonötezer Ft-os elő takarékossággal, megalapozhatja nyugdíjas éveit.  Ez 833 forint naponta! Naponta egy menü ára, ám cserébe 25 év nyugalom!

A hozam, a kitermelt fák darabszámától függ, és egyedenként, 0,8-1m3 tűzifát garantál. Három hektár esetében évenként 240 db csemetét kell elültetni, és átlagosan 200m3 tűzifa képződik évente. A nyolcadik évet követően, a fa újrasarjadási képességét kihasználva, legalább 25 éven át garantált hozamokkal számolhatunk, telepítési költségek nélkül!

Ha levonjuk a nevelési és ápolási költségeket, valamint a kitermelés költségeit, és 10.000 Ft köbméterenkénti hasznot realizálunk, akkor éves szinten 2.000.000 Ft profitot képeztünk, ami lebontva, havi 166.000 Ft jövedelmet produkál.